Május 27-én kezdődik és június 1-jéig tart az idén 40. születésnapját ünneplő 17. KAFF.
Több mint 300 filmet láthatnak majd a látogatók az egy hét múlva kezdődő 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon.
A 2025-ös, jubileumi 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál magyar programja ismét lenyűgözően gazdag, méltóképp tükrözve a hazai animációs alkotók sokszínű és kísérletező szellemiségét.
Hazánk első animációs filmfesztiválja – egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiváljaink egyike –, az idén 40 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál a színes nemzetközi program mellett hangsúlyt helyez a legnagyobb magyar alkotók bemutatására is.
A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Jelentkezési határidő: március 1.
23 ország 409 alkotása közül az előzsűrik kiválasztották a 17. nemzetközi Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramját.
Jövőre egy hónappal korábban, május 27. és június 1. között rendezik meg a KAFF-ot
Meghosszabbították a nevezési határidőt a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra, így a szervezők 2025. március 2. éjfélig várják a filmkészítők regisztrációit.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 16. Kecskeméti Animációs Fesztivál záróeseményét. 111 alkotás volt versenyben és 20 kategóriában osztottak ki díjakat. Vasárnap a közönség újra megnézheti a nyertes alkotásokat.